Az idő nem volt kegyes hozzánk, minden nap esett, így nem tudtunk a hegyekben kirándulni. Ettől függetlenül
akadt látnivaló bőven. A falu egy kis gyöngy szem.
A Börzsöny nyugati peremén, a Börzsönyi-patak völgyében fekvő község. Területe már az őskőkortól kezdve lakott, neve a XII. sz.-tól jelenik meg oklevelekben. A falu 1293-ban - az esztergomi érsekség birtokaként - Bersen vagy Wersen formában szerepelt. A környék nemesfémbányászata valószínűleg már a XII. sz. elején, II. András idejében megkezdődött. 1417-ben Zsigmond a településnek bányajogot adott, és szász telepeseket hozott a magyarok mellé az itteni arany-, ezüst-, réz- és vasércbányák művelésére. 1438-ban Albert király is telepített szászokat, s 1439-ben már bányavárosként említették Nagybörzsönyt. A török hódoltság alatt elnéptelenedett, majd ezt követően, a XVII. sz. végén újratelepült. 1700 körül már kiváltságokkal bíró robotmentes hely volt, 1724-ben pedig itt rendezték Hont vármegye közgyűlését. A XVIII. sz. közepén egyike a hét oppodiumnak (bizonyos kedvezményekkel rendelkező település), majd a század végére mezőváros lett, bányái a XVIII. sz. második felére kimerültek. Bora híres volt mindaddig, amíg a XIX. sz. végi filoxera-vész el nem pusztította szőlőit. 1951-ben a Kovács-patak völgyében, kutatás céljára egy időre megnyították a régi ércbányákat. Nagybörzsöny bányái tudománytörténeti jelentőséggel bírnak, ugyanis Kitaibel Pál 1795-ben egy innen származó ércdarabból különítette el és fedezte fel a tellur nevű kémiai elemet.
A falu látnivalói: Nagybörzsöny legidősebb és legjelentősebb műemléke a falu szélén, a bekötöút mellett álló, román stílusú Szent István-templom. A templomot a XIII. sz. első harmadában emelték, majd a tatárjárás után újjáépítették és bővítették. Ekkor került a szentély külső falára a gyémántfrízből, ívsorból álló díszes főpárkány a 19 db bajszos emberfejjel és ekkor épült az ikerablakokkal áttört templomtorony. A XV. sz.-ban a síkmennyezetű hajó és a torony közé bejáratot vágtak. A középkori vonalvezetésű, de (a kapufelirat szerint) 1632-ben épített kőkerítőfallal körülvett épület az egyik legszebb Árpád-kori falusi templomunk, melyet az 1960-as években gondosan helyreállítottak. A falu plébániaegyházaként működött a XIII. sz.-tól a XV. sz. elejéig, mikor a németek jövetelével a faluközpont áttevődött a bányásztemplom köré. A településre érve a Petőfi Sándor úttól jobbra, emeletes és földszintes XIX. sz.-i épületekből álló, különleges, kerítés nélküli, rendszertelen beépítésmódot még többségében őrző pince-présház együttes fogadja a látogatókat. A Templom téren álló késő barokk, klasszicizáló Szent Miklós-plébániatemplomot 1782-88 között építtette Batthyány József esztergomi prímás. A József Attila utca sarkán áll a tájház. Az alápincézett, három helyiségből álló, feltehetően XVII. sz.-i épület valaha a bányagazda háza volt. A vele szemben lévő kis dombon áll a keletre tájolt, gótikus eredetű, toronytalan r. k. Bányásztemplom. Főbejárata felett egy 1417-ből származó bányászcímer látható. Építése a XIII. sz. közepére tehető, majd a XV. sz.-ban gótikus, a XVII. sz.-ban pedig kora barokk stílusban bővítették és átalakították. A XVII. sz.-ban egy ideig az evangélikusok használták. Az épület diadalíve (alsó része XIII. sz.-i), csillagboltozatos szentélye, a főkapu, az északi és déli oldalbejáró, több ablaka, a csavart oszlopon nyugvó szentségháza mind-mind középkori, a négyszögletes ablakok már a barokk átépítés eredményei. A Bányásztemplom mellett álló műemlék jellegű r. k. plébániaház 1754-ben, barokk stílusban épült, később bővítették és átépítették. A falu főterének (Hunyadi tér) közelében található a klasszicista evangélikus templom, amely az 1780-as években emelt kisebb evangélikus templom helyére 1847-52 között épült. A Börzsönyi-patak vizét hasznosította a XIX. sz. közepén, a falu északkeleti részére épült, 1 felülcsapó vízikerékkel működő Antal-féle vízimalom, amely ma már múzeum. Az épület egyben lakóház és istálló is volt, mai berendezésének mindkét hengerszéke egy Dunán elsüllyedt hajómalomról, az 1930-as években került ide. Az épület egykori lakóhelyiségében berendezett kiállítás a malomipar történetét és dokumentumait mutatja be. A falu környékén egy bronzkori földvár sáncának maradványát és két késő bronzkori erődített telep nyomait fedezhetjük fel (lásd a várakat ism. fejezet). A Hosszú-völgyből induló nagybörzsönyi kisvasút a turizmus egyik kedvelt eszköze.
A főtértől két perces sétára található az evangélikus templom szomszédságában az Antal-féle műemlék vízimalom.Az 1570. évi török összeírásban Börzsönyben két malmot írtak össze a mohamedán adószedők. Forrásaink szerint az 1700-as években több molnárcsalád is élt a településen. A helység belterületét ábrázoló 1783. évi térkép a Börzsöny-patak mentén összesen négy malmot ábrázol. A 20. század első felében szintén négy malom őrölt az akkor kétezer fős községben.
A teljes épségben fennmaradt műemlék Antal-féle malmot vízvezető árkaival együtt az 1847. évi nagy tűzvész után építették, 1851-ben készült el. A hosszú, nyeregtetős malomépületben a molnár és családja, valamint a háziállatok is helyet kaptak. A meghajtáshoz szükséges vizet a patakon kb. 200 méterre feljebb épített duzzasztógáttól egy keskeny csatornán vezették az épülethez. A malomrész kétszintes: a hosszanti fal síkjából kiugró nyeregtető védi az alsó szinten lévő vízikereket és a hozzá kapcsolódó erőátviteli művet. A mélyen elhelyezett malomkerék felülcsapó, azaz a víz felülről zúdul a lapátokra, így nagyobb meghajtó erőt jelent, mint az alulcsapó megoldás esetében. A víz az épület alatti alagúton, majd egy rövid árokszakaszon át tér vissza a patakba. A kerék feletti szinten, lényegében a földszinten található a daráló, a hengerszék és a tisztítóberendezések. A malomszerkezet mai hengerszékei az 1930-as években kerültek beépítésre.
Az Antal-féle malmot inkább csak a falubeliek használták. Az aratás és cséplés után nyáron és kora ősszel éjjel-nappal folyamatosan üzemelt, így napi 12-16 mázsa búzát őrölt naponta. Az első őrlésből származó terméket szitálással választották ketté. A finom lyukú szitán áthullott a kész finom liszt, a szitán fennakadt, durvábbra őrölt korpás anyagot pedig újra őrölték, amíg csaknem korpamentes nem lett.
A malom lakószobájában a Pest Megyei Malomipari Vállalat által fenntartott kis kiállítás a malomipar történetét mutatja be.
A Szent István-templom szentélye pontosan kelet felé néz, azaz az épület jól keletelt, falai barnásvörös trachit kőből faragott kváderekből készültek, s eredetileg is vakolatlanok voltak.Hajója belső hossza kb. 7,5 méter, szélessége 4,25 m, a felmenő falak kb. 0,8 méter vastagok, a félköríves záródású szentély a nyugati végében 3,2 m széles, legnagyobb kelet-nyugati hossza pedig 3,1 méter körüli. A nyugati homlokzat előtt emelkedő torony kb. 4,1 x 3,3 méteres külméretű. A szentély hossztengelyében, a keleti oldalon egy gazdagon profilált, félköríves tölcsérablak található, a keret alján bordás, félgömbös díszítéssel.
A Szent Miklós-templom a 18. század végén épült, de a Szent Miklós titulus ekkor már hosszú múltra tekintet vissza a településen. A 13. században az ide érkező németek egyházát, a mai Bányásztemplom elődjét a nyugati jövevények körében kedvelt védőszent, Szent Miklós (a kalmárok, kereskedők védőszentje) tiszteletére szentelték fel. Az itteni magyarság plébániája a Szent István-templomhoz tartozott. Néhány nemzedéknyi együttélés után a helyi magyarság eltanulva azok nyelvét beleolvadt a jobb módú – kereskedelemmel is foglalkozó – németségbe. Ennek eredményeként a Szent István-templom elvesztette híveit és vele plébánia jogállását, és így a Bányásztemplom, az akkori Szent Miklós-templom lett a helység egyházi központja. A 16. század közepe táján a lakosság többsége áttért az evangélikus hitre, ezért a 16-17. század nagyobb részében ők használhatták ezt az egyházat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése