Oldalak

2010. november 21., vasárnap

Nagykopáncsi templom

TÓTKOMLÓS-Nagykopáncsi templom

Román építészeti stílust tükröz. Az első templom a XI. században a valamikori Mező-kopáncs település templomaként épült, amely részben a tatárjárás idején leégett, majd gótikus stílusban építették újjá a XIII. században. A XX. századra csak a főhomlokzat és egy oldalhomlokzat maradt, amelyet 1933-ban helyreállítottak. A régi falakat jól rekonstruálták. A kápolna körül régi temetőre bukkantak. A temető feltárásával párhuzamosan végezték a templom alapfalainak feltárását. Ide kapcsolódóan, az egyik igen jelentős kincsleletre 1919-ben, szántás közben talált rá két gazda. A kincs egy fazékban hevert több száz éven keresztül, és mintegy 400 db ezüstpénzből állhatott. A két gazda az érmeken megosztozott, azok egy ládába kerültek és éveken át egy félreeső tanyán a ládafiában hevertek. A pénzérmékből 235 db maradt meg. Ezekből a legtöbb – 117 db – II. Géza korából származik. Az érmék között azonban előfordult II. István és III. Béla pénze is. Valószínű külföldi utazók, kereskedők révén kerülhetett ide a 115 db friesachi dínár. Az éremlelet mellett komoly régészeti értéket képviselnek a feltárt temető sírmellékletei. A feltárást 1934-ben Csepregi Imre plébános-prelátus indította be. A templomrom feltárása során 88 sírt bontottak ki. A sírokban ruházati kellékeket és ékszereket találtak. Rendkívül ritka leletnek számított a pártaövek szíjvége. A szíjvégek gyöngysordíszítéssel voltak ellátva és mindkét esetben Szt. Györgyöt ábrázolták a sárkánnyal. Szt. Györgyön jól kivehető a korabeli fegyverzet, a rajta lévő páncél. Ezen túlmenően bronzcsatokat, boglárokat és öntött bronz fülesgombokat hoztak felszínre. A csontvázak mellett sima, lapos, csavart bronz gyűrűk voltak. Egyes sírokból fűzött ezüstérmék, valamint II. Ulászló, I. Mátyás és I. Ferdinánd dinárjai kerültek napvilágra. A vaspánttal ellátott ajtón a kápolna épületébe bejutva eredeti Árpád-kori építészeti részeket is felfedezhetünk, amelyet az 1933-34-es templomfeltárás bizonyít. A mezőkopáncsi kápolna vagy templom romjainak feltárását megelőzte egy Csanád megyei felmérés – mivel oda tartozott (ma Csongrád) – és Molnár Pál megyei főépítész 1875-re elkészítette a Kopáncsi templom alaprajzát, a rom nyugati homlokzatának rajzát. 1934-ben bejárták a területet, ahol a templomrom mellett 27 házhely maradványait regisztrálták. A templomot az akkori szakvélemények a XII. századra datálták, de az valószínű XI. századi építésű lehet. A középkori, különösen az Árpád-kori templomok építési idejének meghatározása igen nehéz, sokszor – mint ez esetben is – pontosan meg nem oldható feladat. A környező településekhez hasonlóan ez is 1046 után épülhetett. Tégláinak egy része a XIII. század közepétől és a XIV. századból származik. A templom belseje két darab XII. századi „bela” feliratú rézpénzt rejtett. A templom közvetlen környékén bronztűt, égetett agyaggolyót, bronzcsatot, és 4 db ezüstpénzérmét (1531, 1546, 1551, 1560) találtak. A korabeli leírások szerint a templom az 1500-as évek végén pusztulhatott el. 1564-ben „Mezőkopáncs ép temploma körül 14 házikó roskadozott”. Végpusztulása 1596-ban következett be, Ekkor égették le a törökök a templomot és a harangját levették a toronyból. A leletek egy része a makói és a szegedi múzeumban megtekinthető. A templomot 1935-ben teljes egészében restaurálták. A többi rész egy 1997-es sajnálatos tűzkár következtében tönkrement, amely felújításra került, és áll jelen állapotában. A helyhez számos legenda kapcsolódik még. A hely hangulata sajátságos, nyáron a kispapok táborhelyéül szolgál. Ez az alföldi kis sziget tökéletesen alkalmas az elmélyülésre, a gondolatok szárnyalására. A kápolna ma a tótkomlósi Római Katolikus Egyházközség kezelésében van, falai között pedig egyre többször tartanak ünnepi szentmiséket, sőt esküvők helyszínéül is szolgált már.

Beszámoló a Tótkomlós-Mezőkopáncson található Árpád-kori templom feltárásáról
2010. nov. 19., péntek,

Nagykopáncsi_kápolna
A Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészei az elmúlt hetekben a Tótkomlós határában lévő egykori Mezőkopáncs nevű középkori település templomában végeztek hitelesítő régészeti feltárást, amelynek előzményeiről és eredményeiről az alábbi beszámoló tudósít.
A mezőkopáncsi templom az 1930-as években az egykori Csanád vármegye székhelyének, Makó városának határához tartozott. Akkoriban a kopáncsi templomnak már csak egyetlen álló, bár igen romos állapotú nyugati fala meredezett a pusztában. A környéken lakó tanyasiak által jól ismert templomrom környezetét felverte a gaz, az épület pusztulását követő - és nagyrészt eredményező - kincskeresések gödrei csúfították az egyébként minden bizonnyal igen romantikus látványú romot. A népi emlékezet nemcsak a templom, hanem a templom körüli, évszázadokkal korábban létezett falvak emlékéről is legendákat őrzött meg. A helyiek tudni vélték - illetve mai napig tudni vélik, hogy a török idők alatt elpusztult templom bronzharangjait egy igen mély kútba dobva menekítették a török elől, és azok még ma is a kút fenekén pihennek. Ennek a legendának egyébként több változata ismert Békés megyéből, más településekről. A kútban elsüllyedt harangok mellett a templom kincseit is a romok között elásva tudta a környék kései lakossága, ennek köszönhetően bolygatták meg a romokat még az 1930-as éveket megelőző időkben.
A történeti emlékek iránt elkötelezett egykori makói apátplébános, Dr. Csepregi Imre felismerte, hogy a pusztatemplom megmaradt romjainak megóvása és a már föld alá került emlékek feltárása a múlt egy darabjának megmentését eredményezi, e célból kezdeményezte a Csanádvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat újjáalakítását. Megbízta Szabó Imrét, makói városi főmérnököt hogy készítsen felmérést a még megmaradt falakról, valamint kísérelje meg feltárni a templomnak a már elfedett részeit is. Az álló falakat részben aláfalazással stabilizálták, részben pedig megerősítették, megóvva azokat a további pusztulástól. 1934 tavaszán sikerült felmérést készteniük a templom megmaradt falrészleteiről és alapjairól, valamint kutatószelvényekkel feltártak 88 Árpád-kori és középkori temetkezést is a templom körül. A makói főmérnök elkészítette a templom pontos, méretarányos alaprajzát és nagyon fontos feljegyzéseket hagyott ránk az alapozásról valamint a régi templom építéséről tett megfigyeléseiről is. Szakirodalmi kutatásokkal megalapozottan készítette el az új templom terveit, amelyek magukban foglalták a még álló, középkori falmaradványok konzerválását és az új falakba történő beépítését. Az épületet 1935 nyarára fel is építették a korábban feltárt és dokumentált alapokra, és 1936-ban, Péter-Pál napján Glattfelder Gyula, akkori szeged-csanádi egyházmegyei püspök szentelte fel fényes ceremónia keretében.
Ezek után csendesebb évtizedek következtek az újjáépített templom életében. Időközben a kopáncsi puszta és vele együtt a templom is Békés megye része lett, a templom kezelése pedig átkerült a tótkomlósi katolikus plébánia alá. A templomkertben, a templom mellett felépült egy egyszerű lakóépület is, amely nyaranta a templomot használó Szegedi Egyházmegyeközi Papnevelő Intézet papnövendékeinek szállásául szolgál. Az elcsendesedésre alkalmas, nyugodt környezetben lévő épületet a kispapokon és a helybelieken kívül jószerével csak a kerékpáros turisták keresik fel. Bár rendszeres miséket nem tartanak a templomban, a műút híján a külvilágtól csaknem elzárt műemlék templomban már esküvőt is rendeztek.
A szegedi papnevelő intézet mostani rektora, Dr. Kovács József (korábban gyulai esperesplébános) 2010-ben kezdeményezte, hogy a templomépület belső renoválását megelőzően a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága egy hitelesítő régészeti feltárás keretében végezzen kutatást a templomban és közvetlen környékén. A kutatást az indokolta, hogy a régészeti lelőhelyen korábban végzett ásatásokról nem maradt fent teljes értékű dokumentáció. Mindezek miatt időszerűvé vált a környék kimagasló jelentőségű, ám alig ismert műemlékének tudományos igényű, hitelesítő feltárása.
A Tótkomlós-Mezőkopáncson található Árpád-kori templom
A Tótkomlós-Mezőkopáncson található Árpád-kori templom
A hitelesítő feltárásra 2010 októberében került sor, az ásatás vezetője Kovács Enikő, a Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának régésze volt. A hitelesítő feltárás során a templomon kívül két kutatóárkot, az épület belsejében, a téglapadló felbontása után pedig egy nagyobb és három kisebb szelvényt nyitottunk. Elsődleges célunk volt tisztázni, hogy a templom alapjai milyen technikával készültek, és milyen mértékben maradtak épen, illetve hitelesíteni szándékoztuk az 1935. évi feltárás alkalmával elkészült alaprajz részleteit, amelyek alapján a templomépítés történetében két építési periódust feltételezhetünk.
Az egyhajós, egyszerű, félköríves szentélyzáródású templomépület északi oldalát ma sűrű növényzet veszi körül, a kutatóárkainkat az épületet körülvevő fák között jelöltük ki. Az épületen kívül nyitott kutatóárkokban megtaláltuk a templom alapozását, és kiváló megfigyeléseket tehettünk az alapozási technológiát illetően. Az Árpád-korban kifejezetten nagy műgonddal készítették el a mai napig hibátlan stabilitást nyújtó, mintegy 160 cm mélységű, döngölt, agyagalapozást. Az alapozási árok alját apróra tört, vörös téglával vagy égett agyaggal borították egy vékony rétegben, amelynek minden bizonnyal a szigetelés és a stabilitás szempontjából volt szerepe. Erre a legalsó rétegre, változó vastagságú, de legalább 10-12 ismétlődő rétegben döngöltek földet, amíg a megfelelő tömörségű alappal el nem érték az alapozási árok felsőbb szintjét. A korabeli járószint közelében az alapozást már egymásra rakott téglasorok váltották fel, amelyekből a felmenő falakat is megépítették. A templomépítéshez szükséges, jellegzetes méretű (kb. 28 cm x 14 cm x 4 cm) egyenletesen kiégetett, kissé szabálytalan formájú téglákat valószínűleg a helyszínen égették az Árpád-kori mesterek.
A templomunk nyugati részén, az alapokat ezen - az időrendben is külön periódusként értelmezhető - részen kb. 140 cm mélységig téglából rakták a korabeli építők. Az Árpád-kori alapoktól egyértelműen elválasztható szakaszon az időrendben korábbi, Árpád-kori templom nyugati falát elbontva, az épületet mintegy 2 méterrel meghosszabbították nyugati irányban, és az új falon egy új bejáratot alakítottak ki, a középkorban. Az 1935-ös újjáépítés alkalmával ezt az akkoriban is még álló falszakaszt egészítették ki egy kis harangtoronnyal. A templomépület belsejében nyitott szelvényünkkel megtaláltuk ennek a középkorban elbontott, régi nyugati falnak az alapozási csonkját. Ennek az alapozásnak még a középkorban történt elbontása mellett tanúskodik az is, hogy az említett szelvényben két olyan középkori temetkezés részletét tártuk fel, amelyekkel a középkorban az elbontott alapok maradványait bolygatták meg.
A templomon belül folytatott kutatásaink másik része a szentély és a hosszanti falak kapcsolódásának helyére irányult. Az 1935-ben feltárt alapokra épített falaknak és a szentélynek a csatlakozását a környékről ismert, hasonló korú, Árpád-kori templomok formájától meglehetősen különböző, a környékünkön egyedülálló ún. „kettős vállas" formával alakították ki. Felmerült annak a lehetősége, hogy az 1930-as években esetleg rosszul megfigyelt csatlakozás alapján épült ilyen szokatlan formában a templomépület válla. A falak mentén nyitott szelvényeinkkel egyértelműen megállapítottuk, hogy most álló falakat teljesen az egykori alapozásra építették. A szentélynél, az Árpád-kori alapokat kibontva ma is megfigyelhető a „kettős vállas" forma.
Az ásatás folyamán összesen hat temetkezést, három Árpád-kori és három késő középkori sírt tártunk fel a templomon kívül és belül. Az Árpád-kori temetkezések kivétel nélkül mind a templomépülten kívül helyezkedtek el. A középkorban már a templomon belül is temetkeztek az emberek. Az 1. kutatóárokban lévő késő középkori csontváz az Árpád-koriaktól feljebb helyezkedett el, felette egy koporsószeget is találtunk a földben, medencéjére hajlított jobb kezének középső ujján egy bronzgyűrű volt.
A kopáncsi templom épületét is magában foglaló régészeti lelőhely egy az Árpád-korban és a késő középkorban is virágzó településsel azonosítható. A falu a törökkor folyamán szinte nyomtalanul pusztult el, és vele pusztult a kis falusi templom is, amelyben előtte évszázadokig miséztek, és a körülötte elterülő szűk templomkertbe, az ún. cinterembe temették szeretteiket a helybeli lakosok. Bár a kincskeresők, és a templom tégláit építőanyagként újra felhasználó kései leszármazottak az egykori épületet csaknem teljesen megsemmisítették az évszázadok alatt, a 20. században újjáépített és napjainkban is stabil, Árpád-kori alapokon álló templom a 21. században is Isten dicsőségét hirdeti.


Forrás: Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Liska András
Feltöltő: Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagy Éva
Békés Megyei Önkormányzat – MCOnet Szóljon hozzá

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése